Csajos nyári kaland
Ha július, akkor nyári szünet, napsütés, kirándulás, legtöbben szeretjük ezt a hónapot, én is közéjük tartozom, ugyanis júliusban születtem. Már régebben kinéztem egy túraútvonalat a Magas-Tátrában, ezért meghívtam három barátnőmet, hogy így ünnepeljünk, kint a természetben, a friss levegőn, csajos csevegéssel. Jött Ildikó, a cserkész testvérem, Enikő, az én bikini-fittnesz barátnőm és Kinga, egy osztálytársnőm a fősuliról. Jó kis banda verődött össze.
Reggel öt órakor indultunk, mivel kénytelenek voltunk Rimaszombatból Rozsnyó felé menni, mivel a tavaszi nagy esőzés elmosta Muránynál az egyik szakaszon a főutat, így azt hónapokra lezárták. Mindenki időben elkészült. Az utunk zökkenőmentes volt, fél nyolcra meg is érkeztünk abba a parkolóba, ahonnan a túránk kezdődött, a Fehér-víz autóbusz megállóba. Sokan voltak, már szinte tele volt a parkoló, de a parkoló őr talált még nekünk helyet. Tájszólásunk alapján rögtön fel is ismerte, hogy felvidéki magyarok vagyunk. "Rimbaszombat", ahogy ő fogalmazott. Az egész napos parkolás 6 euróba került. Felkészültünk a gyalogtúrára, bedobtunk egy stampedli Tátra teát indításnak, csináltattunk egy "előtte" fotót, mert az ugye fontos, majd a sárga jelzésen elindultunk fölfelé.
Nagyon sokan túráztak aznap is, pedig csütörtökön mentünk, de a természetimádóknak mindegy, hogy hétköznap vagy hétvége, a lényeg, hogy menjenek Szlovákia szerte. Enikővel a tempónk kicsit gyorsabb volt, mint Ildikóé és Kingáé, így fölfelé kettesével haladtunk. Minden pontnál, elágazásnál bevártuk egymást, de így ideálisabb volt nekünk is menni és Ildikóéknak is, mivel jöhettek a saját tempójukban. Hamar felértünk a Zöld-tavi menedékházhoz, az idő is ideális volt a túrázáshoz, és már a szemünk előtt lebegett a kaja és egy jó pofa sör.
A menedékháznál Brúnó, az angol bobtail, köszöntötte a vendégeit. Nagyon barátságos "kis" szőrmók, sorba kell állni, ha simogatni szeretnéd. Enikő meghívott egy korsó sörre, közben megterítettük a terülj-terülj asztalkánkat: rántott husi, szendvics, zöldségek. Úgy jól laktam, hogy a sör már alig csúszott le. Mire befejeztük a falatozást, Ildikóék is felértek, laza 45 perc különbséggel. De sehová sem siettünk, jól szórakoztunk. Ildikó már nem nagyon akart tovább menni, mondván neki ennyi is elég volt, de sikeresen meggyőztük, ha már idáig eljött, akkor már a csúcs nagyon közel, csak egy kis kaptató, egy könnyedebb mászós sziklafal, láncos segítséggel, úgyhogy nincs mitől tartania. A kondíciót csak úgy lehet növelni, ha mindig kicsivel tovább toljuk a határainkat. Tetszett neki a felkonferálás, meggyőzőek voltunk nagyon.
Élveztük még egy kicsit azt a gyönyörű látványt, ami a Zöld-tavat körbe ölelte. A Karbunkulus-torony (Jastrabia veža 2133m) oly büszkén, védelmezően tornyosodott a menedékház fölé. A Késmárki-csúcs (Kežmarský štít 2554m), a Papirusz-csúcs (Čierný štít 2434m), a Nagy-Morgás (Veľká Svisťovka 2023m) - ami a mi célunk volt - pedig egybefonódva alkotja a Zöld-tavi-völgyet.
Utunk tovább a menedékháztól a piros jelzésen haladt. Keservesen indultam tovább, annyira jól laktam, hogy nem bírtam járni. Nagy hiba volt ennyit "zabálni", és még a sörtől is elálmosodtam, csak ásítoztam útközben, egészen addig, míg élem nem tárult az élvezetes, mászós rész. Itt teljesen izgalomba jöttem. Kicsit jobban felszerelkeztünk: biciklis kesztyű, hogy ne csússzon meg a láncon a kezünk, behúztuk a cipőfűzőket is, hogy jobban tartson a cipő a lábunkon, egy korty víz, és indulhat a mandula.
Itt se voltak kevesen, többen jöttek lefelé, ami megnehezítette a közlekedést. Azért választottam így az útvonalat, a Zöld-tavi háztól a Kőpataki-tóhoz (Skalnaté pleso 1754m), mert fölfelé mindig egyszerűbb mászni, mint lefelé ereszkedni, és számomra élvezetesebb is. Jöttek lefelé olyan lengyel turisták is, akiket én személy szerint a hegyre sem engedtem volna. Klasszikus, sima talpú tornacipőben, amiben csúszott jobbra-balra a lábuk, farmernadrágban, ami végképp nem mondható kényelmesnek, és még mindennek a tetejébe, egy kézzel a fényképezőgépet szorongatta ereszkedés közben, ahelyett, hogy eltette volna. Nemcsak a saját, de a többi turista épségét is veszélyeztette. Találkoztunk olyan cseh párossal is, ahol a nőszemély kevésbé élvezte az ereszkedést, mint a párja, s ennek megfelelően végig sikoltozta, és kiabálta azt a szakaszt.
Mi nagyon ügyesen másztunk, végig egymást segítve, s egy-két pillanatot megörökítve a hágó felé haladtunk. Ahogy átértünk ezen a sziklás szakaszon, ismét ketté váltunk. Enikővel mi felmentünk a Nagy-Morgás csúcsára, ami 2037 m tengerszint feletti magasságon található. A kilátás itt már nem volt messzibe tekintő, leszállt a köd, és elkezdett cseperegni az eső is, de ez nem szegte jó kedvünket. Zengett a csúcs a kacagásunktól. Mikor már úgy éreztük, hogy Kingáék is felértek a hágó alá, épp ők is hívtak, hogy mehetünk tovább, megérkeztek.
No, panoráma nem volt az esős időjárás miatt, de
süteményekből annál szebb volt a látvány. Túrós, szilvás, almás pite, brownie, és minden, ami szem
szájnak ingere. Én nemcsak egyszer fordultam, végül is a szülinapi túrám, meg
kell adni a módját. A süti rituálé után, négy óra magasságában elindultunk.
Utolsó szakaszunk a kék túraútvonalon tartott lefelé a parkolóhoz. Két órás út állt előttünk, legkésőbb fél hétre oda kellene érnünk. Körülbelül 15-20 perc gyaloglás után, egyszer csak Ildikónak megcsuklott a lába, és reménytelenül feladta az előttünk álló két órás utat. Volt nálam fájdalomcsillapítós krém, azzal bekente a térdét, de jól jött volna még egy gumi fásli, vagy valami, amivel rögzíteni tudtuk volna. Szegénynek nagyon fájt, minden lépésnél belenyilallt a lábába, így tyúklépésben haladtunk. Nagyon hosszú út állt előttünk, de hogy elüssük az időt, mindnyájan elmeséltünk az életünkből olyan vicces kis történeteket, amitől a lassú haladás végül "gyorsabban" eltelt. A laza két órás útból a duplája kerekedett, négy óra alatt értünk le a parkolóba, szerencsésen, szegény Ildit leszámítva épségben és egészségben. Sokszor elhangzott a lefelé úton Ildi szájából, hogy "Kati, én többet veled nem túrázom", természetesen ezt nem gondolta komolyan.
Este kilenc órakor sikerült elindulnunk hazafelé. A vaksötétben még egy jó zuhogó eső is elkapott minket, már csak pislogni bírtunk a kocsiban. Éjfél előtt értünk be Rimaszombatba, nagyon hosszú nap volt, de teljesen megérte. Ismét egy fantasztikus szülinapi túrát sikerült összehozni, számomra nagyon kedves barátnőkkel. Ildi meg két hónap alatt kiheverte a sérülést, úgyhogy idén újból vár ránk a nagy kaland, de már túrabotokkal és gumi fáslival.
Összegzés: túránk kiindulópontja a Fehér-víz (Biela voda)
autóbuszmegálló (950 m), sárgán föl a Zöld-tavi menedékházhoz (Chata pri Zelenom plese 1551 m), onnan
tovább piroson a Nagy-Morgás-hágón (Veľká Svišťovka 2023 m) keresztül a Kőpataki-tóhoz (Skalnaté
pleso 1754 m), majd tovább a kék jelzésű
útvonalon egészen a Forbergi-rét (Folvarská poľana) kereszteződésig. Itt
áttértünk a zöld színnel jelölt útra, ami egy rövid szakaszon tart csak, a Kovalčík-rét (Kovalčíkova
poľana) elágazásig. Innen már csak a sárga jelölésű úton haladtunk vissza a
parkolóba, a Fehér-víz autóbuszmegállóba. Összesen 23 km-t küzdöttünk le sikeresen.
Érdekesség: a Zöl-tavi-völgy története a kincskeresők, bányászok, de a turizmus története is (az első feljegyzett turista kirándulás 1565-ban történt, amikor is a késmárki várúr felesége, Laszky Beáta kirándult erre késmárki fiatal emberekkel).
Térkép: